Bible verses about "god creating the world" | Hungarian

¹⁹ És formált vala az Úr Isten a földbõl mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élõ állatnak, az annak neve.

¹ Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.

¹ Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. ² A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. ³ És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság. ⁴ És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl. ⁵ És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap. ⁶ És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektõl. ⁷ Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektõl. És úgy lõn. ⁸ És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lõn este, és lõn reggel, második nap. ⁹ És monda Isten: Gyûljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lõn. ¹⁰ És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó. ¹¹ Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az õ neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lõn. ¹² Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, a melynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. ¹³ És lõn este és lõn reggel, harmadik nap. ¹⁴ És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek. ¹⁵ És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lõn. ¹⁶ Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. ¹⁷ És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; ¹⁸ És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy jó. ¹⁹ És lõn este és lõn reggel, negyedik nap. ²⁰ És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. ²¹ És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. ²² És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. ²³ És lõn este és lõn reggel, ötödik nap. ²⁴ Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn. ²⁵ Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó. ²⁶ És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. ²⁷ Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket. ²⁸ És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. ²⁹ És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fûvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. ³⁰ A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élõ lélek van, a zöld fûveket [adom] eledelûl. És úgy lõn. ³¹ És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lõn este és lõn reggel, hatodik nap.

¹ És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. ² Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az õ munkáját, a melyet alkotott vala, megszûnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. ³ És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szûnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten. ⁴ Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté, ⁵ Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fû sem hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esõt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje; ⁶ Azonban pára szállott vala fel a földrõl, és megnedvesíté a föld egész színét. ⁷ És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké. ⁸ És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felõl, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala. ⁹ És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját. ¹⁰ Folyóvíz jõ vala pedig ki Édenbõl a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy fõágra szakad vala. ¹¹ Az elsõnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany [terem.] ¹² És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kõ. ¹³ A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét. ¹⁴ És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes. ¹⁵ És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté õt az Éden kertjébe, hogy mívelje és õrizze azt. ¹⁶ És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. ¹⁷ De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz. ¹⁸ És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítõ társat, hozzá illõt. ¹⁹ És formált vala az Úr Isten a földbõl mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élõ állatnak, az annak neve. ²⁰ És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illõ segítõ társat nem talált vala. ²¹ Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivõn egyet annak oldalbordái közûl, és hússal tölté be annak helyét. ²² És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberbõl, asszonynyá, és vivé az emberhez. ²³ És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testembõl való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberbõl vétetett. ²⁴ Annakokáért elhagyja a férfiú az õ atyját és az õ anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. ²⁵ Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az õ felesége, és nem szégyenlik vala.

¹ A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? ² És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcsébõl ehetünk; ³ De annak a fának gyümölcsébõl, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. ⁴ És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; ⁵ Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. ⁶ És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcsébõl, és evék, és ada vele levõ férjének is, és az is evék. ⁷ És megnyilatkozának mindkettõjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötõket csinálának magoknak. ⁸ És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hûvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtõzék az ember és az õ felesége az Úr Isten elõl a kert fái között. ⁹ Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? ¹⁰ És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. ¹¹ És monda Õ: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytõl tiltottalak, hogy arról ne egyél? ¹² És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, õ ada nékem arról a fáról, úgy evém. ¹³ És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém. ¹⁴ És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. ¹⁵ És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az õ magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. ¹⁶ Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselõsséged fájdalmait, fájdalommal szûlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, õ pedig uralkodik te rajtad. ¹⁷ Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyrõl azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belõle életednek minden napjaiban. ¹⁸ Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezõnek fûvét. ¹⁹ Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz. ²⁰ Nevezte vala pedig Ádám az õ feleségét Évának, mivelhogy õ lett anyja minden élõnek. ²¹ És csinála az Úr Isten Ádámnak és az õ feleségének bõr ruhákat, és felöltözteté õket. ²² És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közûlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: ²³ Kiküldé õt az Úr Isten az Éden kertjébõl, hogy mívelje a földet, a melybõl vétetett vala. ²⁴ És kiûzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felõl a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy õrizzék az élet fájának útját.

¹ Azután ismeré Ádám az õ feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szûli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. ² És ismét szûlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lõn, Kain pedig földmívelõ. ³ Lõn pedig idõ multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcsébõl. ⁴ És Ábel is vive az õ juhainak elsõ fajzásából és azoknak kövérségébõl. És tekinte az Úr Ábelre és az õ ajándékára. ⁵ Kainra pedig és az õ ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. ⁶ És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? ⁷ Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fõvel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bûn az ajtó elõtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. ⁸ És szól s beszél vala Kain Ábellel, az õ atyjafiával. És lõn, mikor a mezõn valának, támada Kain Ábelre az õ atyjafiára, és megölé õt. ⁹ És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Õ pedig monda: Nem tudom, avagy õrizõje vagyok-é én az én atyámfiának? ¹⁰ Monda pedig [az Úr]: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földrõl. ¹¹ Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az õ száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedbõl. ¹² Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az õ termõ erejét, bujdosó és vándorló légy a földön. ¹³ Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám. ¹⁴ Ímé elûzöl engem ma e földnek színérõl, és a te színed elõl el kell rejtõznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet. ¹⁵ És monda néki az Úr: Sõt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál. ¹⁶ És elméne Kain az Úr színe elõl, és letelepedék Nód földén, Édentõl keletre. ¹⁷ És ismeré Kain az õ feleségét, az pedig fogada méhében, és szûlé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az õ fiának nevérõl Hánókhnak. ¹⁸ És lett Hánókhnak fia, Irád: És Irád nemzé Mekhujáelt: Mekhujáel pedig nemzé Methusáelt, és Methusáel nemzé Lámekhet. ¹⁹ Lámekh pedig vett magának két feleséget: az egyiknek neve Háda, a másiknak neve Czilla. ²⁰ És szûlé Háda Jábált. Ez volt atyjok a sátorban-lakóknak, és a barompásztoroknak. ²¹ Az õ atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak és síposnak. ²² Czilla pedig szûlé Tubálkaint, mindenféle réz- és vasszerszámok kovácsolóját: és Tubálkain hugát, Nahamát. ²³ Akkor monda Lámekh az õ feleségeinek: Oh Háda és Czilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött. ²⁴ Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekhért. ²⁵ Ádám pedig ismét ismeré az õ feleségét, és az szûle néki fiat, és nevezé annak nevét Séthnek: mert adott [úgymond,] énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain. ²⁶ Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.

¹ Ez az Ádám nemzetségének könyve. A mely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt. ² Férfiúvá és asszonynyá teremté õket, és megáldá õket és nevezé az õ nevöket Ádámnak, a mely napon teremtetének. ³ Élt vala pedig Ádám száz harmincz esztendõt, és nemze [fiat] az õ képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek. ⁴ És telének Ádám napjai, minekutánna Séthet nemzette, nyolczszáz esztendõre, és nemze fiakat és leányokat. ⁵ És lõn Ádám egész életének ideje kilenczszáz harmincz esztendõ; és meghala. ⁶ Éle pedig Séth száz öt esztendõt, és nemzé Énóst. ⁷ És éle Séth, minekutánna Énóst nemzette, nyolczszáz hét esztendeig; és nemze fiakat és leányokat. ⁸ És lõn Séth egész életének ideje kilenczszáz tizenkét esztendõ; és meghala. ⁹ Éle pedig Énós kilenczven esztendõt, és nemzé Kénánt. ¹⁰ És éle Énós, minekutánna Kénánt nemzette, nyolczszáz tizenöt esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ¹¹ És lõn Énós egész életének ideje kilenczszáz öt esztendõ; és meghala. ¹² Éle pedig Kénán hetven esztendõt, és nemzé Mahalálélt. ¹³ És éle Kénán, minekutánna Mahalálélt nemzette, nyolczszáz negyven esztendeig; és nemze fiakat és leányokat. ¹⁴ És lõn Kénán egész életének ideje kilenczszáz tíz esztendõ; és meghala. ¹⁵ Éle pedig Mahalálél hatvanöt esztendõt, és nemzé Járedet. ¹⁶ És éle Mahalálél, minekutánna Járedet nemzette, nyolczszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ¹⁷ És lõn Mahalálél egész életének ideje nyolczszáz kilenczvenöt esztendõ; és meghala. ¹⁸ Éle pedig Járed száz hatvankét esztendõt, és nemzé Énókhot. ¹⁹ És éle Járed, minekutánna Énókhot nemzette, nyolczszáz esztendõt; és nemze fiakat és leányokat. ²⁰ És lõn Járed egész életének ideje kilenczszáz hatvankét esztendõ; és meghala. ²¹ Éle pedig Énókh hatvanöt esztendõt, és nemzé Methuséláht. ²² És járt Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat. ²³ És lõn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendõ. ²⁴ És mivel Énókh Istennel járt vala; eltûnék, mert Isten magához vevé. ²⁵ Éle pedig Methusélah száz nyolczvanhét esztendõt és nemzé Lámekhet. ²⁶ És éle Methusélah, minekutánna Lámekhet nemzette, hétszáz nyolczvankét esztendõt; és nemze fiakat és leányokat. ²⁷ És lõn Methusélah egész életének ideje kilenczszáz hatvankilencz esztendõ; és meghala. ²⁸ Éle pedig Lámekh száz nyolczvankét esztendõt, és nemze fiat. ²⁹ És nevezé azt Noénak, mondván: Ez vígasztal meg minket munkálkodásunkban s kezünk terhes fáradozásában e földön, melyet megátkozott az Úr. ³⁰ És éle Lámekh, minekutánna Noét nemzette, ötszáz kilenczvenöt esztendõt; és nemze fiakat és leányokat. ³¹ És lõn Lámekh egész életének ideje hétszázhetvenhét esztendõ; és meghala. ³² És mikor Noé ötszáz esztendõs volt, nemzé Noé Sémet, Khámot és Jáfetet.

¹ Lõn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének. ² És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közûl, kiket megkedvelnek vala. ³ És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy õ test; legyen életének ideje száz húsz esztendõ. ⁴ Az óriások valának a földön abban az idõben, sõt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok [gyermekeket] szûlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitõl fogva híres-neves emberek voltak. ⁵ És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. ⁶ Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az õ szívében. ⁷ És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színérõl; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. ⁸ De Noé kegyelmet talála az Úr elõtt. ⁹ Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé. ¹⁰ És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet. ¹¹ A föld pedig romlott vala Isten elõtt és megtelék a föld erõszakoskodással. ¹² Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az õ útát a földön. ¹³ Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett elõttem, mivelhogy a föld erõszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem õket a földdel egybe. ¹⁴ Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belõl és kivûl szurokkal. ¹⁵ Ekképen csináld pedig azt: A bárka hoszsza háromszáz sing legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing. ¹⁶ Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülrõl; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá csináld azt. ¹⁷ Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élõ lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész. ¹⁸ De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. ¹⁹ És minden élõbõl, s minden testbõl, mindenbõl kettõt-kettõt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nõstények legyenek. ²⁰ A madarak közûl az õ nemök szerint, a barmok közûl az õ nemök szerint és a földnek minden csúszó-mászó állatjai közûl az õ nemök szerint; mindenbõl kettõ-kettõ menjen be hozzád, hogy életben maradjanak. ²¹ Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehetõ, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelûl. ²² És úgy cselekedék Noé; a mint parancsolta vala néki Isten, mindent akképen cselekedék.

¹ Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak elõttem ebben a nemzedékben. ² Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nõstényét; azokból a barmokból pedig, a melyek nem tiszták, kettõt-kettõt, hímet és nõstényét. ³ Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nõstényét, hogy magvok maradjon az egész föld színén. ⁴ Mert hét nap múlva esõt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színérõl minden állatot, melyet teremtettem. ⁵ Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az Úr néki megparancsolta vala. ⁶ Noé pedig hatszáz esztendõs vala, mikor az özönvíz volt a földön. ⁷ Beméne azért Noé és az õ fiai, az õ felesége, és fiainak feleségei õ vele a bárkába, az özönvíz elõl. ⁸ A tiszta barmok közûl, és a tisztátalan barmok közûl, a madarak közûl, és minden földön csúszó-mászó állat közûl, ⁹ Kettõ-kettõ méne be Noéhoz a bárkába, hím és nõstény: a mint Isten megparancsolta vala Noénak. ¹⁰ Lõn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a földre. ¹¹ Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának. ¹² És esék az esõ a földre negyven nap és negyven éjjel. ¹³ Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám és Jáfet, Noénak fiai, és Noé felesége és az õ fiainak három felesége velök együtt a bárkába. ¹⁴ Õk, és minden vad az õ neme szerint és minden barom az õ neme szerint és minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az õ neme szerint és minden repdesõ állat az õ neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat. ¹⁵ Kettõ-kettõ méne be Noéhoz a bárkába minden testbõl, melyben élõ lélek vala. ¹⁶ A melyek pedig bemenének, hím és nõstény méne be minden testbõl, a mint parancsolta vala Isten õnéki: és az Úr bezára utána [az] [ajtót]. ¹⁷ Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földrõl. ¹⁸ A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén. ¹⁹ Azután a vizek felette igen nagy erõt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának. ²⁰ Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek elboríttattak vala. ²¹ És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgõ minden csúszó-mászó állat; és minden ember. ²² Mindaz, a minek orrában élõ lélek lehellete vala, a szárazon valók közûl mind meghala. ²³ És eltörle [az Isten] minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertõl a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földrõl; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában. ²⁴ És erõt vevének a vizek a földön, száz ötven napig.

¹ Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely õ vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának. ² És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszûnt az esõ az égbõl. ³ És elmenének a vizek a földrõl folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek. ⁴ A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén. ⁵ A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó elsõ napján meglátszának a hegyek csúcsai. ⁶ És lõn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala. ⁷ És kibocsátá a hollót, és az elrepûlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földrõl felszáradának. ⁸ Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színérõl. ⁹ De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére õ hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; õ pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába. ¹⁰ És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából. ¹¹ És megjöve õ hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földrõl. ¹² És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé õ hozzá vissza. ¹³ És lõn a hatszáz egyedik esztendõben, az elsõ hónak elsõ napján, felszáradának a vizek a földrõl, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe. ¹⁴ A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld. ¹⁵ És szóla az Isten Noénak, mondván: ¹⁶ Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled. ¹⁷ Minden vadat, mely veled van, minden testbõl, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön. ¹⁸ Kiméne azért Noé és az õ fiai, az õ felesége, és az õ fiainak feleségei õ vele. ¹⁹ Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az õ neme szerint. ²⁰ És oltárt építe Noé az Úrnak, és võn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égõáldozattal az oltáron. ²¹ És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az õ szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az õ ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élõ állatot, mint cselekedtem. ²² Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.

¹ Azután megáldá Isten Noét és az õ fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. ² És féljen és rettegjen tõletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; ³ Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelûl; a mint a zöld fûvet, nektek adtam mindazokat. ⁴ Csak a húst az õt elevenítõ vérrel meg ne egyétek. ⁵ De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertõl, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. ⁶ A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert. ⁷ Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon. ⁸ És szóla az Isten Noénak és vele az õ fiainak, mondván: ⁹ Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok. ¹⁰ És minden élõ állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig. ¹¹ Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére. ¹² És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök idõkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élõ állat között, mely ti veletek van: ¹³ Az én ívemet helyeztetem a felhõkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. ¹⁴ És lészen, hogy mikor felhõvel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhõben. ¹⁵ És megemlékezem az én szövetségemrõl, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testbõl való élõ állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére. ¹⁶ Azért legyen tehát az ív a felhõben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségrõl Isten között és minden testbõl való élõ állat között, mely a földön van. ¹⁷ És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van. ¹⁸ Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja. ¹⁹ Ezek hárman a Noé fiai s ezektõl népesedék meg az egész föld. ²⁰ Noé pedig földmívelõ kezde lenni, és szõlõt ültete. ²¹ És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén. ²² Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az õ atyjának mezítelenségét, és hírûl adá künnlevõ két testvérének. ²³ Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét. ²⁴ Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az õ kisebbik fia cselekedett vala: ²⁵ Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt. ²⁶ Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán! ²⁷ Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán! ²⁸ Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig. ²⁹ És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendõ; és meghala.

¹ Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után. ² Jáfetnek fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál, Mésekh és Thirász. ³ A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth, és Tógármah. ⁴ Jávánnak pedig fiai: Elisah, Thársis, Kitthim és Dodánim. ⁵ Ezekbõl váltak ki a szigetlakó népek az õ országaikban, mindenik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint. ⁶ Khámnak pedig fiai: Khús, Miczráim, Pút és Kanaán. ⁷ Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán. ⁸ Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. ⁹ Ez hatalmas vadász vala az Úr elõtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr elõtt, mint Nimród. ¹⁰ Az õ birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földén. ¹¹ E földrõl ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. ¹² És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város. ¹³ Miczráim pedig nemzé: Lúdimot, Anámimot, Lehábimot és Naftukhimot. ¹⁴ Pathruszimot és Kaszlukhimot, a honnan a Filiszteusok származtak, és Kafthorimot. ¹⁵ Kanaán pedig nemzé Czídont, az õ elsõszülöttét, és Khétet. ¹⁶ Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust. ¹⁷ Khivveust, Harkeust, és Szineust. ¹⁸ Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután elszéledének a Kananeusok nemzetségei. ¹⁹ Vala pedig a Kananeusok határa, Czídonból Gérár felé menve Gázáig; Sodoma, Gomora, Ádmáh, és Czeboim felé menve Lésáig. ²⁰ Ezek a Khám fiai családjok, nyelvök, földjök s nemzetségök szerint. ²¹ Sémnek is lettek gyermekei; a ki Héber minden fiainak atyja, Jáfetnek testvérbátyja vala. ²² Sém fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lúd és Arám. ²³ Arámnak fiai pedig: Úcz, Húl, Gether és Más. ²⁴ Arpaksád pedig nemzé Séláht, Séláh pedig Hébert. ²⁵ Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az õ idejében osztatott el a föld; testvérének pedig neve Joktán. ²⁶ Joktán pedig nemzé Almodádot, Sélefet, Haczarmávethet és Jerákhot. ²⁷ Hadórámot, Úzált és Dikláth. ²⁸ Obált, Abimáélt és Sébát. ²⁹ Ofirt, Havilát és Jóbábot. Ezek mind a Joktán fiai. ³⁰ És vala ezeknek lakása, Mésától fogva Séfárba menve a napkeleti hegyekig. ³¹ Ezek a Sém fiai családjok, nyelvök, földjök és nemzetségök szerint. ³² Ezek a Noé fiainak családjai az õ nemzetségeik szerint, az õ népeik között, és ezektõl szaporodának el a népek a földön, az özönvíz után.

¹ Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. ² És lõn mikor kelet felõl elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének. ³ És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lõn nékik a tégla kõ gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt. ⁴ És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén. ⁵ Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. ⁶ És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban. ⁷ Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. ⁸ És elszéleszté õket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszûnének építeni a várost. ⁹ Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el õket az Úr az egész földnek színére. ¹⁰ Ez a Sém nemzetsége: Sém száz esztendõs korában nemzé Arpaksádot, két esztendõvel az özönvíz után. ¹¹ És éle Sém, minekutánna nemzette Arpaksádot, ötszáz esztendeig és nemze fiakat és leányokat. ¹² Arpaksád pedig harminczöt esztendõs vala, és nemzé Séláht. ¹³ És éle Arpaksád, minekutánna nemzette Séláht, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ¹⁴ Séláh pedig harmincz esztendõs vala, és nemzé Hébert. ¹⁵ És éle Séláh, minekutánna nemzé Hébert, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ¹⁶ Héber pedig harmincznégy esztendõs vala és nemzé Péleget. ¹⁷ És éle Héber, minekutánna nemzé Péleget, négyszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ¹⁸ Péleg pedig harmincz esztendõs vala, és nemzé Réut. ¹⁹ És éle Péleg, minekutánna nemzé Réut, kétszáz kilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ²⁰ Réu pedig harminczkét esztendõs vala, és nemzé Sérugot. ²¹ És éle Réu, minekutánna nemzé Sérugot, kétszáz hét esztendeig és nemze fiakat és leányokat. ²² Sérug pedig harmincz esztendõs vala, és nemzé Nákhort. ²³ És éle Sérug, minekutánna nemzé Nákhort, kétszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ²⁴ Nákhor pedig huszonkilencz esztendõs vala, és nemzé Thárét. ²⁵ És éle Nákhor, minekutánna nemzé Thárét, száz tizenkilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ²⁶ Tháré pedig hetven esztendõs vala, és nemzé Ábrámot, Nákhort, Háránt. ²⁷ Ez a Tháré nemzetsége: Tháré nemzé Ábrámot, Nákhort és Háránt. Hárán pedig nemzé Lótot. ²⁸ Meghala pedig Hárán, az õ atyjának Thárénak szemei elõtt, az õ születésének földjén, Úr-Kaszdimban. ²⁹ Ábrám pedig és Nákhor võnek magoknak feleséget: az Ábrám feleségének neve Szárai; a Nákhor feleségének neve Milkhah, Háránnak Milkhah atyjának és Jiszkáh atyjának leánya. ³⁰ Szárai pedig magtalan vala; nem vala néki gyermeke. ³¹ És felvevé Tháré Ábrámot az õ fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az õ unokáját, és Szárait, az õ menyét, Ábrámnak az õ fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének. ³² Vala pedig Tháré kétszáz öt esztendõs, és meghala Tháré Háránban.

²³ Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága!

³ Minden õ általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.

¹ És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. ² Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az õ munkáját, a melyet alkotott vala, megszûnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. ³ És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szûnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten. ⁴ Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté, ⁵ Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fû sem hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esõt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje; ⁶ Azonban pára szállott vala fel a földrõl, és megnedvesíté a föld egész színét. ⁷ És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké. ⁸ És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felõl, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala. ⁹ És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját. ¹⁰ Folyóvíz jõ vala pedig ki Édenbõl a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy fõágra szakad vala. ¹¹ Az elsõnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany [terem.] ¹² És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kõ. ¹³ A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét. ¹⁴ És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes. ¹⁵ És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté õt az Éden kertjébe, hogy mívelje és õrizze azt. ¹⁶ És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. ¹⁷ De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz. ¹⁸ És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítõ társat, hozzá illõt. ¹⁹ És formált vala az Úr Isten a földbõl mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élõ állatnak, az annak neve. ²⁰ És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illõ segítõ társat nem talált vala. ²¹ Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivõn egyet annak oldalbordái közûl, és hússal tölté be annak helyét. ²² És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberbõl, asszonynyá, és vivé az emberhez. ²³ És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testembõl való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberbõl vétetett. ²⁴ Annakokáért elhagyja a férfiú az õ atyját és az õ anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. ²⁵ Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az õ felesége, és nem szégyenlik vala.

¹⁶ Mert Õ benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Õ általa és Õ reá nézve teremttettek;

¹² Én alkotám a földet, és az embert rajta én teremtém, én terjesztém ki kezeimmel az egeket, és minden seregöket én állatám elõ.

³ Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elõ.

¹ Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. ² A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. ³ És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság. ⁴ És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl. ⁵ És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap. ⁶ És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektõl. ⁷ Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektõl. És úgy lõn. ⁸ És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lõn este, és lõn reggel, második nap. ⁹ És monda Isten: Gyûljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lõn. ¹⁰ És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó. ¹¹ Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az õ neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lõn. ¹² Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, a melynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. ¹³ És lõn este és lõn reggel, harmadik nap. ¹⁴ És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek. ¹⁵ És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lõn. ¹⁶ Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. ¹⁷ És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; ¹⁸ És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy jó. ¹⁹ És lõn este és lõn reggel, negyedik nap. ²⁰ És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. ²¹ És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. ²² És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. ²³ És lõn este és lõn reggel, ötödik nap. ²⁴ Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn. ²⁵ Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó. ²⁶ És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. ²⁷ Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket. ²⁸ És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. ²⁹ És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fûvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. ³⁰ A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élõ lélek van, a zöld fûveket [adom] eledelûl. És úgy lõn. ³¹ És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lõn este és lõn reggel, hatodik nap.